1956 igazsága és legnagyobb tanulsága, hogy a szabadság megéri az árát, érdemes küzdeni érte – mondta a Miniszterelnökséget ...
Niedermüller Péter polgármester a képviselő-testületi ülésen az MTI szerint az intézkedést azzal indokolta, hogy ...
A Frontiers in Network Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint éjfél után a negatív érzelmek hajlamosak ...
Az Electric Light Orchestra, avagy rövidítve ELO a hetvenes-nyolcvanas évek világszerte népszerű zenekara volt: Jeff Lynne ...
Megszavazta az Európai Parlament, hogy a befagyasztott orosz vagyon jövőbeni hasznainak terhére az EU legfeljebb 35 milliárd ...
Hiába adták át már júniusban, tovább drágult a világ leghosszabb kötélhídjaként aposztrofált, sátoraljaújhelyi Nemzeti ...
Tizenegy évvel azután, hogy véget ért a kultikus sorozat, Bryan Cranston újra eljátszotta a Breaking Bad főhőse, Walter White szerepét egy társadalmi célú reklámban.
A fővárosi cégvezetők esetében is csak később áll elő javaslattal Karácsony. Azonban az igazgatósági- és felügyelőbizottsági tagok személyére a főpolgármester javaslatot fog tenni, mert sokak ...
Alexander van der Bellen köztársasági elnök nem a választásokon legtöbb szavazatot kapott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezérét ...
November 3-án kerül sor az idei Sztárbox szuperdöntőjére, melyben Lola a pehelysúly-mezőny bajnoki övéért versenyzik majd, ...
Ukrajna lakossága több mint 10 millió fővel csökkent az ország ellen 2022 februárjában indított orosz támadás óta, a ...
Párjával mindketten idén töltötték be az ötvenet és már nem járnak kezelésekre, de örülnének, ha megadatna nekik, hogy családot alapíthassanak.